
Életem leginspirálóbb élményei ahhoz kötődnek, amikor egy csoport életre kel, megérezzük egymást, és érvényesül a kollektív intelligencia. Szerencsére sok jó közösségi élményben volt részem már kamaszkoromtól kezdve. Szeretnék ebből átadni valamit a Falusi Fortélyok Iskolájában, egyrészt a programokon keresztül, másrészt azzal, hogy felvállalom ennek az együttműködésnek a szervezését.
Nagyszékelybe először egy zenész barát hívott, aztán tőle függetlenül egy ökogazdaságba látogattam pár napra önkéntesként. Később ideköltöztünk, és azóta is úgy érzem, hogy mind a művészetre, mind a természet csodáira fogékony lélektársakat találok itt. Korábban Budapesten éltem. Közgazdász, nemzetközi kapcsolatok, marketing és menedzsment diplomákat szereztem; majd a környezetvédelmi mozgalomban voltam aktív. Szeretek énekelni, improvizatív zenéléseken résztvenni, Vízcsepp néven dalokat írok.
Az Ősök Erdeje így szól:
Hátam mögött dédapám, segítségét érzem. Földbe nyúló, égbe nyíló tölgyfa erőt küld nékem.
Hátam mögött dédanyám, segítségét érzem. Élő viruló, virágba boruló fűzfa kaput fon nékem.
Hálát adok őseimnek, megérint az erdő. Hálát adok az erdőnek, fája gyógyírt rejtő.