
Kovács Péter vagyok, tüzikovács. Kéziszerszámok készítése a hivatásom elsősorban, de javításukat és karbantartásukat is elvégzem. A szerszámok és a kétkezi munka már születésem óta jelen van az életemben, mindennapjaim részévé vált. A természettel mindig szoros volt a kapcsolatom. Hagyományos gazdálkodó családba születtem, ahol embert próbáló, verejtékes kétkezi munkát első kézből volt lehetőségem megtapasztalni. Később vállalkozók mellett rengeteg különböző munkában és több mesterségben is szerezhettem bizonyos szintű jártasságot, megismerhettem az eszközöket és szerszámokat.
Az eredményes, hatékony kétkezi munkának nem feltétele, hogy megerőltető legyen. Gyakran kevesebb, mint fele energiából el lehet végezni ugyanazt a munkát, ha a szerszámot megfelelően választottuk, megfelelő állapotban van és célszerűen, hatékonyan tudjuk használni is. A célom, hogy átadjam azon gyakorlati fortélyokat, megmutassam a rendező elveket, amiket otthon bárki azonnal kamatoztathat. Nem kell mindenkinek a saját kárán tanulni, egyszerű fortélyokról van szó, de sok-sok emberöltő kellett hozzá, hogy kialakuljanak, és 2019-re már szinte nyom nélkül tűntek el. A mai világban pedig méltán van helye a hatékony és eredményes munkának, ezért az ősi tudás leporolva, új szemszögből, ismét élővé válik a mindennapjaink részeként.